Pista lassan tett-vett a konyhában. A tányérokat egyenként megtörölgette, és a helyükre tette.

Korán kelt fel reggel. Szerette ha hosszúak a napok, így van mindenre idő. Kiült a teraszra, már jó melegen sütött a nap. Úgy látszik, lassan tavasz lesz.
Elgondolkodott. Felesége jutott eszébe. Istenem, mennyit veszekedtek, és ez a veszekedés most annyira hiányzik. Pedig már eltelt két év. Mindenki azt mondta, hogy az idő múlásával egyre könnyebb lesz. Csak az a lelkiismeret furdalás ne lenne minden áldott nap.

*

Kora este volt még, a Nap már készült lemenni. Pista a nappaliban nézte a tévét. Felesége már elég régen elment, így kicsit kezdett aggódni. Az órára pillantott időnként. Nem értette, hogy felesége miért nem jön már. Lassan múltak a percek, szinte csak vánszorogtak. Judit sosem csinált még ilyet. Ennyire megharagudott?
Mielőtt elment, veszekedtek. Neje meg akarta kérni valamire: szerelje meg a kerti csapot. Már egy ideje halogatta. Mindig azt válaszolta: Nincs időm. Pedig igazából nem volt semmi tennivalója. Egyszerűen csak nem akarta megcsinálni.
Már hajnalodott, amikor Judit még mindig nem ért haza. Már telefonon sem lehetett elérni. Pista próbált erős maradni, de legbelül pontosan tudta, hogy baj van. Kicsit elaludt a kanapén, amikor a telefon csörgése keltette fel. Ránézett a kijelzőre, az ismeretlen számot mutatott. Férfihang szólt bele, és őt kereste. Szaporán beszélt. Elmondta, hogy feleségét sajnos baleset érte, és már nem tudták megmenteni.
Még valamit mondott utána a rendőr, de Pista ezt már nem hallotta. Hirtelen kővé meredt az idő. Kicsúszott a kezéből a telefonja, csattant a földön. Könnyekkel küzdött. A vonal túlsó végén valószínűleg, megunva a várakozást, már senki sem volt.
Én öltem meg Juditot. – Hasított bele a felismerés. Ha egyszerűen csak megcsinálom, amire kér, biztosan még most is élne. És akkor lenne időnk mindenre.

*

Pistát, aki a teraszon ült az emlékeivel, elöntötték a könnyek. Még mindig magát hibáztatta, pedig igazán nem volt miért. Azóta van ideje mindenre. De bárcsak még Judit is ott lenne vele…

+ 1

+ 0