Én mindennap előtted térdepelek, s ha néha angyalok lóbálják béna lábaidat, kristályhangod végtelenjén felnevetek, mint jó anya, bíztatnálak: - Indulj csak, indulj az útra, fiam! Magamhoz szorítom világod súlytalan álmait, és nézem, ahogy öröklétű forrás fakad apró kezed vékony ágaiban. S míg bennem egymás hegyén-hátán fuldokolnak a szavak, tekinteted túlvilág-fényében fürdetsz, és vállamra ülteted báránylelkű csöndmadarad.
+ 5 + 0 |