Télre gondol már a szürke, hideg lomb vágy nélkül int búcsút a derűs létnek s édes emlékét őrzi még a vén domb az ősznek, mely feszült a dús fényben.
Szikrázik még a csoda végső fénye a kihűlt avar csókolja a földet végső napokban a táj borul térdre csak térhessen újra anyai ölbe.
Bolyong még néhány langyos őszi utca apró tengelice még dalol s remél de a hajnal már jégverembe bújva s az ég lassan álom haváról regél.
+ 7 + 4 |