Míg jól éltem, királytól sem féltem. Aztán dugába dőlt minden tervem. Ha haladtam elvárták, amennyit előre, kettőt hátra. Szívem titkos reményét ebek harmadjára vetették. Lelkem nyugalmát, a sutba helyezték. Gondolataim menete a tragacson esett át. Akaratom rázták, mint Krisztus a vargát. Egy életem, egy halálom. Jégre léptem, nem féltem az eleséstől, a haláltól. Bajszos emberrel még ma is a sarat kiállom. No, de hagyjuk! Sok beszédnek, sok az alja. Inkább énekeljük: Úgy szép a szegénység, ha semmink sincs.
+ 1 + 0 |