vers
próza
vers
próza
Címlap Vers Radmila Marković Magányos éjjelem
Magányos éjjelem PDF Nyomtatás

Magányos éjjelek ölelnek,
nem karmolnak, nem vihognak,
felébresztik a régmúlt ölelésed,
amikor a napkelte
behunyta egyik szemét,
mosollyal leste, csodálta, milyen szép,
ha ketten élvezik a táj hevét.

Elmúlt már régen a varázs, de
emlékezni olyan hangulatosan
sárga fényű életszagú virág.
Milyen jó sétálni kósza emlékekben!
Ezt az egyet, nem veheti el tőlem senki sem,
pedig, néha-néha kibuggyan a könnyem.


+ 3
+ 0