Éj leple csillagtalan magányosan fa áll szomorúan, a Holdat csalogatja bús lombjára, hiába minden szemfényvesztés, csak árvalányhaj simogatja testét, minden faág eget óhajt csókolni, teliholdat szeretnék ölelgetni, a nagy fehér kerék lassan távolodik, felhőmedve a semmiből közeledik, négy lábra áll, bocsát szoptatja, pár tejcseppjével fa levelét itatja, mackó és a bocs, lassan elcammog, jönnek újabb fellegek, csendesen, zuhanyrózsájukkal mosdatják a földet, faágakon a levelek tánca taktusra jár, esővel borított nyári éjszakán.
+ 2 + 1 |