vers
próza
vers
próza
Címlap Vers Németh Erzsébet Létmonológ I.
Létmonológ I. PDF Nyomtatás

Szavak kormos falának dőlök,
remélem megtart ez ősi ácsolat,
emberlétek, halálok omlanak róla,
mégsem bűn és mégsem áldozat.
Nekem nincs külön sorsom,
csak az, ami másnak,
ösztönhit gyermeke vagyok
a megvalósulásnak.
Úgy kószálok benne az elmúlásban,
mintha soha el se múlnék,
mintha a föld alá sok önzés után
csak szégyenemben bújnék.
Ó, Föld!
Láng-szívek,
bölcs elmék
tápláltak téged,
tedd gazdaggá,
igazzá
sokat küzdött népem!
Szívünkön háborúk füstje,
arcunkon csecsemők lázai -
Most kéne minden szépséget,
minden álmodást
valóra váltani!


+ 1
+ 1