A holnap, hidd el létezik, a ház előtti lámpaoszlopon guggolva nézi át a tegnapom az esti vétkekig, bűntudattojást tojik, s erőszakolva nyomja le a torkomon a szívemig.
Talán elűzi két karod a csúf madárt, ha úgy ölelsz, mint várva várt Fiát az Egy Anya, talán erőt ad az, ha suttogod felém; „Szeretlek téged, ó, te ostoba…”