vers
próza
vers
próza
Címlap Vers Bárdos Attila Nyáresti merengés
Nyáresti merengés PDF Nyomtatás

Besűrűsödött az este.
Messze van már minden, messze.
Az emlékezés halovány,
lámpásom se világít már.

Ülök a fenyőfa alatt,
tűlevél szűr holdsugarat.
Poharamban hűs bor csillan,
eltűnődöm: ki is voltam.

Mért lettem gyerekből felnőtt?
Mért kívántam minden szép nőt?
És most mért nem kell már egy sem,
csak a bor e nyári esten?

Csillaggal telik meg az ég,
borzongat a végtelen lét.
Felhajtok még egy pohárral.
Magam vagyok, nem kell a dal.

Fejemen egy szalmakalap.
Hogy leültem, rajta maradt.
Bús öregségem rám szakad,
hallom szívdobbanásomat.


+ 7
+ 6