A napsugarak finoman pattognak A citromsárga betonon. A rozsdás lámpaoszlopok Egy szemüket álomra hajtják, Az emberek vasárnapi álmaira. A levegőt átszövi most az élet, az élni akarás. Ficánkolnak a vágyak, S most valahogy az ösztön is Meglazítja vasmarkát, S egyetlen küldötte, a hétfő Még magányosan károg a kerítéseken.