Te is meggyűlölsz majd egyszer. Édességünk minden cseppjét kiszürcsöljük, és csak vegyszer csöpög közös poharunkból, s véralagutaink mélyén nem lesz több hormonkarambol. Galériádból kikopik széppé retusált képmása arcomnak, és ütve sikít vásznaim lágy lobbanása. Nem fogod földi keretbe égbe törő vonalaim, egy akvarellből kifolyva csorgok szerelmünk falain. Nyugalmad egyszer közöny lesz, kacat-kincseim: felesleg; s tenyér-térképeimen már ihletnek sem kereslek.
+ 5 + 0 |