Szürke-szárnyú ég fészkel a sárga lombokon.
A köd habjaival aládúcolt erdő és köztem
kirajzolódó alakod, amíg eloldja a lassú pillanat,
a mentaillatú hajnal átkönnyezett fátyla
szűri szememre arcod elejtett világosságát.
Csak menj! A csillagok bevont lándzsáin
egy fennakadt felhő helyettem sírja magát
gyönyörű öledbe.

+ 1

+ 0