Roskadó vállak közé szoruló üresség,
reményvesztett, csenevész az egész.
Világoskék sarokkád jár az eszében,
mert sosem fürödhetett olyanban még.

Hümmögve feláll az ócska plüssfotelből,
óvatosan csoszog ki a kerti csapig,
tv-t néz, három csatorna jön be, az is alig,
szerencsére nem is tudja kifizetni.

A szavak többsége idegen-értelmetlen,
zavartan pislogva hallgatja,
aztán hamar türelmét veszti,
gyengéd-durva kézzel

nyúl az akciós sörös dobozhoz,
az sosem csapja be, feledést hoz.
ha elfogyott, elvesz a kosztpénzből,
mert hiába könyörög, hasztalan kéri,

az asszony kárál, de akkor is megéri.
A kocsma karcos nevetésétől hangos,
csak a ragadós sár cuppogását ne hallja,
hogy ne érezze, soha nem ereszti
a nincstelenek császárának hatalma.

+ 0

+ 0