Ahogy telnek a napok, mintha minden rosszabb lenne, csak vágyakozok, vágyok, ahogy az éhező enne. Már a járda sétál alattam, a pocsolya kerül ki, Ha ágyba döntenek, az ágynak kell majd felülni.
A busz szalad utánam, én pedig nem várom, A hosszú órákban egyedül, ébren élem álmom. A bolt megy belém, és a kasszás fizet nekem, A zsebem túr majd belém, mikor a kulcsom keres.
Kővel dobálnak a tavak, kimondanak a szavak, Tragédiám megsirat, viccem rajtam kacag. Italom megiszik, cigarettám meggyújt, Virrasztásom befejez, ha úgy érzi elnyúlt.
Felvesz a cipőm is, hatok a gyógyszerben, Belém néz a tükör, a szemét dob ki engem. Az életemben így vagyok leláncolt fogoly, Tőlem más nem telik, csak egy cinikus mosoly.
+ 3 + 1 |