vers
próza
vers
próza
Címlap Pályázatok – próza Tamás Ferenc Érettségi elnöki jelentés helyett
Érettségi elnöki jelentés helyett PDF Nyomtatás

Alapértelmezésben középiskolai tanár vagyok. Kicsit szerettem volna továbblépni, így pár éve vagyok érettségi elnök (is). Felelősségteljes és cseppet sem könnyű munka. Tény, hogy anyagilag sem rossz: fizetés-kiegészítésként ideális. Az érettségi elnöki munka lényege a törvényesség betartása és betartatása! Talán hihetetlen, de én mindenekelőtt az emberi tartalmát szeretem.
Vidéki kisváros kis gimnáziumában ülök. Osztályfőnök nagyon fél, mivel egy vaskalapos elnök nagyon megnehezítheti a felnőtt-képzős osztály munkáját. Én a törvényességet felügyelem, azon kívül mindenben igyekszem segíteni. Remélem, hogy sikerül is...
Történelem-tanár pár feladatot elnézett javításkor. A szívem szakad meg, de a törvényesség miatt kénytelen vagyok lejjebb rontani a két érintett dolgozatot. Az angolos kezdi a feleltetést. A második maturáló hihetetlen könnyedén és isteni jól beszéli az amerikai angolt, sajnos a vizsga az oxford-i angol. Rákérdezek, hogy honnan ez a nyelvtudás: 3 évig volt bébiszitter Chicagóban, de hazajött, mert szeretett volna gyereket – és az ízig-vérig magyar legyen! A nyelvtana pocsék, éppen hogy átment azon a részen, de élvezet hallgatni és vele beszélgetni. Következő felelő szintén angolból. Jó nyelvtani dolgozatot írt (85%), de fogalmazni alig tud. Kínkeservvel, a törvényes minimális pontszámmal lehet átengedni. Felelet után a tanárt kérdezem a miértről: van Rigó utcai írásbeli nyelvvizsgája, de beszélni alig tud. Sajnos rossz nyelviskolát választott!
Magyar nyelv és irodalom első felelő: Bánk bán. 40-es hölgy. Férje munkanélküli. Feketén dolgozik, ahol tud. Ő tartja el mindkettőjüket, meg a 2 serdülőkorú gyereket. Néha három műszakban. Gyönyörűen beszél. A bizottság el van ragadtatva. Szalag mellett dolgozik egyik multinál. Semmibe veszik a munkahelyén. Kiutálják, mert nekiment az érettséginek. Másik felelő. Matematikából igen gyenge volt az írásbelije, így kell szóbeliznie. Kb. 35 éves férfi. Sofőr egy közepes vállalatnál. Iskolás kora óta nem volt kezében matematika könyv: nagyjából átment az év végi vizsgákon, de ez a feladatsor kifogott rajta, mindössze 12 % lett. Jó és logikus a gondolkodása, de azért vannak hibái. Érzi ezt ő is. Megvan a maradék is, érvényes a vizsgája. Rákérdez, hogy megvan-e. Nem mondhatom meg! De ha nincsen meg, akkor őt kirúgják a munkahelyéről. Most mi lesz? Mit tegyek? Még nem is utalhatok rá. Utálom magamat és a rendszert, de nekem kötelességem a törvényesség betartatása és betartása. Rossz a rendszer?!
Történelem felelet. Nagyon szőke, jó alakú kb. 25 éves hölgyike, kifejezetten csini ruhában. Mellettem ülő szakos kolléga elsápad és hirtelen minden színben játszik a feje. Teljes és tökéletes fejetlenség. Időrendben totálisan keveri a római demokráciát és a császárságot. Gáz van. Póttételt kell húzatni. II. világháború egyes részei. Megrémül, mert tudja, hogy ez után az írásbelitől függetlenül elégtelen lehet a vizsgája. Ájulás kerülgeti. Kimenni nem lehet, mert már kihúzta a tételt. Osztályfőnöke visz neki kis vizet. Tehetetlenek vagyunk. Odamegyek én is, megkérdezem, hogy mi a baj. Sírva bevallja, hogy tegnap reggel evett utoljára, mert idegességében egy falat sem ment le a torkán. Kimegyek, némi kajáért. A többi vizsgázó már várt: tudták, hogy B... ilyen és ők sem tudtak belediktálni egy falatot sem. Kaja mellett némi cukros üdítőt is viszek be. Nézem, ahogy eszik. Végre megnyugodott. Kb. 40 perc múlva jön ki: istenem, csak bele ne ájuljon! A keleti front eseményei teljes és szép időrendben. Jaltai tárgyalások, Berlin ostroma, Roosevelt halála,... Ennyit jelent pár falat étel! Felelet után kiküldöm, hogy megnyugodjon. Angol szakos kollegina gyorsan utána oson, nehogy baja legyen. A WC-ben már kezdte hánytatni magát: kezdődő anorexia. Nem bírja a stresszt. A 2. cigaretta után lenyugodott. Ez kellett? Anorexia vagy nikotin-függés?
Huszonéves hölgy. Biológiából a cukorbetegségről írt projekt-munkát. Kiválónál is jobb az anyag. A feladat ismertetése és a felelete után rákérdezek: honnan az ilyen jó ismerete? Kislánya 6 éves és most egy éve fedezték fel, hogy cukros. Férje elvált tőle. Nem is törődik velük. Hol van itt az igazság? És az emberség?
Órák óta folyik a vizsga. A terem a lapos tető alatt van, két ventilátor ellenére is brutális az időjárás. A teremben kb. 39 fok lehet. Borzalom. Ilyenkor felelni életük legnehezebb vizsgáján. Előttem egy újabb 30-as hölgy ül. Enyhén molett. Izzad, kókadozik. Ady Endre szerelmi költészetéből felel. Tanárán látom, hogy jobban izgul, mint ő maga. Az életrajza egész jó. Verselemzése már kevésbé. Végig birizgálja a vékony kis nyakláncát. Izgul. Nem jut eszébe Csinszka valódi neve. Leblokkol, bepánikol. Tanára ártatlan tréfával megmosolyogtatja, aztán egy viccel megnevetteti. Megnyugodott. Persze, hogy beugrik minden. Felelő elmegy. Tanár úr csendben bevallja, hogy a hölgy az érettségi előtt mondott fel a munkahelyén, mert nem engedték el vizsgázni és több szabadsága már nem volt.
Másnap. Huszonéves fiatalember tűzoltónak készül. Csak érettségivel kerülhet be. (Tényleg? Nem tudom.) Ráadásul barátnője csak akkor megy hozzá feleségül, ha leérettségizik. Nem semmi a tét, de sikeres mindahány vizsgája, bár a történelemből volt némi melléfogása.
Újabb felelő: madárcsontú vékony huszonéves lány. Munkahelye az egyik nagyáruház: árurakodó. Kb. 180-185 centi és alig 50 kg. Ez a vékony lány naponta több mázsát emel és azért tanul, hogy végre továbbléphessen, mert nem bírja a munkahelyi stresszt és az igénybevételt, meg az állandó túlórát. Miért jó a cégnek, hogy így kikészíti? Nem értem...
Újabb felelő. Szülei a bátyját egyetlen hónappal az érettségi előtt vették ki az iskolából, mert elmúlt 18 éves és pénzt kell keresnie. Nem értek volna rá még egyetlen egy hónapot? Most a húga van itt. Szülők valamilyen szekta-tagok. Hugica csak nappal tanulhat, mert a villanyt kikapcsoltatták otthon. Általában a többiek hívták meg egy kis nyalánkságra, mert az alapételen kívül soha semmit nem kapott otthon. Édesség, csokoládé, de még egy capuccino is tilos. Ha valamit venni mert magának, akkor szülei megbüntették. Matekja olyan rossz lett, hogy már nem is vizsgázhat. Osztálytársaitól rákérdezek, hogy melyik szekta ez. Az. Nem tudtam, hogy ilyen szélsőségek is vannak. Rémisztő! Miért tűrik ezt? És ő miért tűri ezt?
Harmadik nap. Osztás. Aki törzslap-kivonatot kap, annak még van vizsgája. Általában matek. Szektás kislánynak is. Miközben átnyújtom a kivonatot, rákérdezek, hogy folytatja-e. Megesküszik, hogy még akkor is, ha szülei ettől eltiltják. Milyen emberi sors ez? Tucatnyi elégedett vizsgázó, kezükben a kék színű érettségi bizonyítvánnyal. Ünnepelnek. Terem előtt várakozik egy 5-6 éves forma aranyos kislány, mellette egy nagymama. Anyja kilép, kezében a frissen megkapott érettségije: Anya! Sikerült! Imádlak! Anya! A cukros kislány volt... A szívem belefájdult!
Többször voltam érettségi elnök, több helyen. Ez a csoport nagyon megviselt és nem csak a trópusi hőség miatt. Brutálisnál is keményebb emberi sorsok. Tragédiák és sikerek. Ha végre hazaérek, akkor 2 napig csak alszom. Most már csak az országút vár, meg a kocsim, ha el akar indulni... Kedves VOLT 12.x osztály! Sok sikert az életben! Boldoguljanak! Megérdemlik!!!


+ 2
+ 0