vers
próza
vers
próza
Lopakodók PDF Nyomtatás

Csillagtalan, sötét a borús égbolt, az utcai lámpák közül is csak minden harmadik ég, a főúton. Néptelennek, kihaltnak látszik a település, még a kutyák is óljaikba bújnak a metsző decemberi szél elől. Éjfél körül jár az idő, alig néhány ház ablakán üt át a televízió kékes fénye.
Két hajlott hátú alak igyekszik észrevétlen átszelni a főutcát, összehúzzák magukon a kopott, jobb napokat is látott bélelt munkaruhához tartozó kabátot, és alig látnak ki a fekete kötött sapka alól.
Végre elérik a mellékutca második házát, ott nem csillan fény az ablakon, kutya sincs az udvaron, kicsit megállnak, és csupasz tenyerükbe lehelnek, mielőtt végleg elgémberedne a kezük.
Az alacsonyabb, köpcös alak cigaretta után matat a zsebében, a másik, a hórihorgas, keszeg férfi a kezére csap:
- Hagyd már azt a bagót, te szerencsétlen! – sziszegi ritka fogai közül, - a végén még lebukunk!
- Ugyan mán, Józsi, nem lát minket senki! – replikázik a köpcös, de nem veszi elő a cigarettát. – Aztán mennyit akarsz hozni? Egyet? Nekem is kéne, mégis csak jobb falat a tepertőnél!
- Hallgass mán!
Lábujjhegyen mennek tovább, lassan, pedig mindketten fáznak, de innen már minden háznál vannak kutyák, néhol kettő is, nem szabad zajt csapni, beszélgetni meg pláne nem. A keszeg szeme jobban lát a sötétben, mint a köpcösé, ezért ő megy elől. Pancsurka néni az utolsó előtti házban lakik, nyolcvanéves idős asszony, úgysem mer kijönni a házból, ha megnyikkannak a kacsái.
Lehúzzák arcuk elé a fekete sapkát, éppen csak a szemük látszik az egy órával korábban, ollóval sebtében vágott, rojtos szélű lyukon keresztül.
A kerítésen azonban nem lehet átmászni, mert a korhadt cölöpök azonnal kidőlnének, a csudába is, másik megoldásra egyikük sem gondolt. A köpcös mérgében megrázza a kapu kilincsét, mire kinyílik a szerencsétlen, mert annyira nem passzol a zsanérja, hogy be sem lehet zárni.
A három hízott kacsának mukkanásra sincs ideje, olyan gyorsan kitekerik a nyakukat, beledobják a keszeg zsebéből előkerülő foszlott zsákba és máris kapkodják lábukat, hogy mielőbb hazaérjenek.
- Te, Józsi, akkor az egyik az enyém, ugyi?
- Vigyed, a fene egyen meg! De tarcsad a szádat!
- Jól van, na! Úgyis assziszik, hogy Kolompárék lopták el! Ők szokják, nem?
A koromsötét portán keszeg behunyott szemmel is elboldogul. Az alsókonyhába viszi a lógó nyakú jószágokat, szépen a zsákra teríti őket, majd hajnalban felkel és megkopasztja, mire az asszonynép felkel. Megígérte a kisfiának, hogy karácsonykor kacsasültet esznek, és ha az ég egybeszakad a földdel, akkor is betartja a szavát. Hiába perel vele az asszony, honnan venne hízott kacsát, amikor a közmunkás béréből a mindennapi kenyérre és krumplira is alig telik.
Leül a sámlira, előveszi sodort cigarettáját, amely nagy kincs, egy hónapra csak egy tasak dohányra telik. Világít a cigaretta vége, ha szívja, gyér fényénél felsejlik a kacsák körvonala.
Micsoda élet ez, ahol nem lehet tisztességesen dolgozni! Becsületes munkával szeretne boldogulni, de a falu száz kilométeres körzetében még alkalmi munka sincs, mindenki mindent maga csinál, tetőfedő – mert az lenne a szakmája - meg végképp nem kell, minek felül javítani, ha alul düledezik a ház.
Kisfiának cipő is kellene, elvihetné az egyik kacsát Kajtárnénak, aki a kínai boltban dolgozik, biztosan hozna érte cipőt a gyereknek.
Hogyan biztathatna lopásra mást, amikor családjukban már annak a gondolata is szégyen volt! Ha nem lenne családja, kimenne külföldre dolgozni, talán az asszonnyal még kimehetne, de nem hagyhatja Józsikát a nagyanyjára, aki eladta a házát és hozzájuk költözött, nekik adta a ház árát, hadd boldoguljanak. Összeálltak köpcössel, a kőműves haverjával és elvállaltak mindenféle építési munkát, a legutolsót is, csak legyen bevételük. De nem lett, mert átvágták őket a megrendelők, vagy csak minimálisat fizettek, így elúszott a ház ára. Se pénz, se munka, csak három felnőtt és egy gyerek éhes szája, amit be kell tömni napról napra. Szerencsére az asszony már háromszor elvetélt, úgysem tudnák miből felnevelni, még Józsikával is alig boldogulnak.
Ujjára ég a csikk, feltápászkodik, kinn, az udvaron, beledobja az esővizes kádba, mert az is csak a levegőt köríti, tele csikkel az alján lévő iszap.
Szállingózni kezd a hó, meg fázik is, megy be a házba, be sem csukja az alsókonyha ajtaját, legalább kihűlnek a kacsák.
Álomtalan álmából ébreszti kora reggel a felesége:
- Kejjél mán fel, Józsi, átbújt a szomszéd kutyája és átvonszolt két szétmarcangolt kacsát! Gyere mán, el kell temetni őket, mielőtt Józsika felébred!
Ásás közben többször megáll, öklével törli a szemét, mert nagyon könnyezik, biztos a sűrű köd az oka.
Mire végez, kész a reggeli, pirítóssá vált száraz kenyér és világos tea. Kidobja felesége a tea filtert, nem lesz már jó semmire, hiszen ötödször festette meg vele a forró vizet.
Kopogtatnak, és választ sem várva belép Pancsurka néni, karján kosárral, melyet szalvétával gondosan letakart.
- Jó reggelt kívánok! Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok az egész családnak! Ihun van-e! – teszi az asztal közepére kosarát és lerántja róla a szalvétát. – Hoztam maguknak kétkilónyi karajt, a Böske adott tegnap kóstolót, mert hízót vágtak. Nekem elég a hurka meg a kolbász, ez száraz hús nekem. Hanem, tudja Józsikám, - fordul a keszeg férfi felé, - eredetileg egy hízott kacsát akartam hozni, de mind a hármat ellopták az éjszaka. Biztosan a Kolompárék voltak. Jaj, meg ne köszönje, maga annyit segített nekem ingyen a nyáron, hogy megérdemlik! Majdnem elfeledtem, adják oda Józsikának ezt a Mikulást - nyúl a zsebébe – a lányomtól kaptam, de minek nékem az édesség!
Sebtében az asztalra teszi a csokoládé mikulást és köszönés nélkül máris fordul ki az ajtón, nehogy hálálkodjanak a háziak.
Egyenes hátú, alacsony alakja gyorsan eltűnik a ködben.
A keszeg férfiből kitör a zokogás.
Szállingózni kezd a hó. Végre fehér karácsony lesz.


+ 0
+ 0