vers
próza
vers
próza
Címlap Pályázatok – próza Juhász István P. Rejtély a csokoládégyárban
Rejtély a csokoládégyárban PDF Nyomtatás

Egyszer, egy kellemes őszi nap hirtelen furcsa dolog történt. A rekettyefalvi Csokoládé- és Édességmanufaktúra gyárából eltűnt egy munkás. Tűvé tettek érte mindent, de nem találták sehol.
- Mintha a föld nyelte volna el! – szólt a titkár.
- Maga fajankó! Csak siránkozni tud! És még az a neve, hogy Bátor Áron. Szégyen! Mintha csak a feleségem rinyálna!
- Elnézést főnök, de tudja, én csak ehhez értek és a titkári teendőkhöz.
- Azt észrevettem. Már öt éve dolgozik a cégnél. Ennek ellenére semmi pluszt nem tudott felmutatni!
- Péter, én úgy igyekeztem!
- Magának Dünnyögő Péter főnök úr! Ha eddig nem mondtam el vagy ezerszer, akkor egyszer sem!
- Elnézését kérem, tudja...
- Nem érdekel a magyarázkodása! A rinyáláson kívül még ezt tudja profi szinten csinálni! Elegem van magából! Még egy ilyen, és kirú...
- Hé, főnök! – szakította félbe Dünnyögőt egy dolgozó. – Találtam valamit!
Péter és Áron kiment az irodából, egyenesen a munkáshoz baktattak. Kérdezték tőle, hogy miért hívta ide őket, de az csak hebegve tudott válaszolni. Mikor meglátta, nem fogta még fel az üzenet súlyát. Csak az előtte lévő falra tudott mutatni, melyre a következő volt írva olvasztott csokoládéval:
„Bosszút fogok állni ... mindenkin!!”
Áron, a titkár elfehéredett, majd elájult. Péter egyszerűen elkezdett gondolkozni, hogy ez komoly lehet-e. Úgy gondolta végül, hogy ez csak egy tréfa, ezért folytatta főnöki teendőit.
Péter felébresztette haszontalan segítőjét, majd beküldte az irodába. Ő pedig körbejárta a gyárat. Mindent rendben talált, kivéve egy dolgot. Az a munkás is eltűnt, aki a fenyegető írást felfedezte. A főnök elkezdte keresni, de mindhiába.
*
Két héten belül Dünnyögő úr azt tapasztalta, hogy az összes gyári egység kongott az ürességtől. Hirtelen haragra gerjedt. Áronnak azt a feladatot adta, hogy keresse ki az adatbázisból az összes elbocsátott munkavállalót, ő addig körbeszimatolt a munkahelyén. Senkit nem lelt, pedig legalább háromszor fésülte át az épületet. Egyszer arra lett figyelmes, hogy Áron torkaszakadtából kiabált:
- Menj innen! Hagyj békén! Hallod?! Eressz el! SEGÍTSÉG!
Hirtelen csend lett. Péter visszarohant az irodába. Azt felforgatva találta, Áron eltűnt.
- Hogy azt a fűzfán fütyülő rézangyalát! Ez is eltűnt! Egyedül vagyok ebben a rohadt csokigyárban! Utálom a csokit, mégis egyedül vagyok ebben a rohadtul nagy csokigyárban!
Ekkor hirtelen valami susmus ütötte meg a fülét. Nem tudta, mi lehet, mert életében nem hallott még ilyen hangot. Ám ezzel nem volt ideje foglalkozni, ugyanis kopogást vélt felfedezni az iroda ajtaján. Csodálkozott, hiszen mindenki eltűnt a környezetéből. Végül is kiment, megnézte, ki dörömbölt egyre hevesebben. Meghűlt benne a vér, mikor a vele szembeni falon olvasztott csokoládéval meglátta a következő feliratot:
„Már csak Te maradtál. Véged!!”
*
Két nap múlva Péter letörten ült bele forgószékébe. Alkalmazottairól semmi hírt nem kapott, mindegyikük családja majd’ halálra aggódta magát. Azonban újra meghallotta azt a susogó hangot. Percekig legeltette szemét az egyik vitrinen, mert valami hullámzó hatást érzékelt arra, viszont semmi nem volt ott – szerinte. Egyszer a fodrozódás kivándorolt, és átment az ajtón. Péter megrémült, de nem volt rest, követte a furcsaságot. Egy pillanatban megállt egy nagy kondér folyékony csokoládé mellett. Fogott egy vödröt, abba töltött egy kis folyékony édességet. Hirtelen ráöntötte a csokoládét a mozgolódó légrészre. Mikor meglátta körvonalait, nem hitt a szemének – egy volt dolgozója testét fedezte fel maga előtt.
- T...te? – kérdezte Dünnyögő rebegve.
- Én. Csak nem vagy vaksi?
- N...nem. Csak nem tudom elhinni, amit látok.
- Pedig elhiheted apukám. Remélem, emlékszel még rám.
- Emlékszem, persze. Te voltál a legnaplopóbb az összes nyamvadék között.
- Éreztem, hogy ezt fogod mondani, te pancser. Na, mindegy. Én elillanok innen. Nem szeretek olyan helyen lenni, ahol nem látnak szívesen. Bár már egy ideje itt tanyázom. Kísértek.
- Kísértesz? Szellem vagy? Meghaltál? Béla, én ezt nem tud...
- Most már tudod. De engem ez nem hat meg. ... Elolvastad az üzenetem?
- El. De mivel látlak, nem félek tőled!
- Pedig félhetsz. A többi szerencsétlent is eltüntettem. Áron volt a legkisebb falat. És még Bátornak hívják. Szánalom...
- Én is ezt mondom neki mindig.
- Csendet! Minden áldott nap ezt hallgattam! Elegem van belőled! Rohadék! Most téged is elintézlek!
Péter elkezdett futni, ahogy csak a lábai bírták. Fogalma sem volt, merre rohan, de azt tudta, hogy ha nem menekül, rossz véget érhet a karrierje.
A főnöknek sikerült eltűnnie, de nem tudta, mit csináljon, hiszen sosem volt dolga szellemekkel. Elhatározta, hív egy szelleműző brigádot, hátha tudnak neki segíteni.
*
A hívás után másfél órával jöttek is a szelleműzők, akik szemmel űzik a szellemeket, tehát szemmel űző szelleműzők voltak. Hárman kezdtek el Péternek segíteni, ám az egyik hirtelen rosszul lett.
- Ez a hányinger akkor jön elő nála, ha a szellem tele van gonoszsággal, gyűlölettel. Pillanatok alatt elfehéredett, tehát a szellem, akivel beszélt, rendíthetetlenül romlott.
- Hát ez nagyszerű... De miért gyűlöl ennyire? Én általában rendes vagyok a dolgozóimmal.
- Majd kiderítjük. Szemeinknek semmilyen szellem nem tudott eddig ellenállni.
Ezzel elkezdték keresni a kellemetlenségek forrását. Nem sokkal ezután megpillantották Béla kísértetének körvonalait. A szelleműzők hirtelen valamiféle extázisba kerültek, és hümmögtek. A kísértet megmerevedett, majd így szólt ártatlan hangon:
- Mindezt azért tettem, hogy bosszút álljak Dünnyögő Péter főnök úron. Haragom oka az, hogy a mogyoró ízű bonbonok gyártósoráról áthelyezett a tejbevonó masszából készült nyulak szalagjára. És mindezt azért tette, mert Lalit megtréfáltam. Lali pedig köpött. – Itt másodpercek alatt megrendültek a szelleműzők, maga a szellem egyre ingerültebbé vált. – Mert az a hülye Lali nem tudta tartani azt a lepcses pofáját! Nem baj, a többieket eltüntettem, Petikémnek nagy borsot törve az orra alá. Petikém, most mi lesz? Elkezded cumizni a hüvelykujjad, mint egy óvodás? Haha!
Ezzel Béla eltűnt.
Ezután a szelleműzők felvettek egy speciális szemüveget. A kísértet ismét előkerült.
- Elengedek mindenkit, de Petikémet meg akarom tartani! Mindenki a szemközt lévő kisboltba van bezárva, ahol már két hete nyaral a tulaj minden dolgozójával! Mindenféle kommunikációs lehetőséget kiiktattam, mellyel tájékoztatni tudnának bárkit is hollétükről. Semmi bajuk nincs, elegendő élelem és folyadék van ott számukra. … Petikém, meghalsz!!
Erre vártak a szemmel űző szelleműzők. Egy hirtelen mozdulattal összetömörítették a szellemet, elrakták egy speciális szemüvegtokba. Onnan már nem szabadul.
*
Mindenkit megtaláltak a mondott helyen, nagy volt az öröm. Az összes munkavállaló csodálkozott a történeten, hogy szellem volt a gyárban, és az gyűrte le őket. De azon lepődtek meg leginkább, hogy Péter rendkívüli szabadságot adott mindenkinek két hétre.
2012


+ 0
+ 0