vers
próza
vers
próza
A lövedék útja PDF Nyomtatás

A ravasz extra érzékenyre volt állítva. Olyankor szinte már simogatásra kioldotta az elsütőszerkezetet, nehogy a mozdulat miatt, akárcsak egy hajszálnyival is félreránduljon a fegyver. Ettől függetlenül a célkereszt most nem pihent meg sehol, hanem fejről fejre vándorolt. Vagy unatkozott, vagy keresett valakit.
Az ujj apró moccanása azonnal beindította a folyamatot. Az ütőszeg lecsapott, a puskapor sziszegő tűzijátékba kezdett. A hüvely eleinte nem hagyta, hogy elvegyék tőle a lövedékét. Ölelte magához, ahogyan csak bírta. Egészen addig, amíg a testébe zárt robbanássorozat összeadódó energiái fölébe nem kerekedtek. Akkor a golyó kiszakadt a fojtás fogságából.
A cső, a hangtompító duzzanatával a végén, egy ötemeletes, régi építésű ház résnyire nyitott tetőablaka alól lesett ki. Fölötte a céloptika kerek lencséje feketéllett. Nem csillant rajta sehol fény, láthatatlanul olvadt bele a paletta vetette árnyékba. Lent a téren az emberek jöttek-mentek. Nem tudták, hogy félniük kellene.
A golyó nekilódult a hosszú fémalagútnak. A huzagolás megpörgette, mint dzsigoló a táncpartnerét. A lángot, a füstöt, sőt a hangját is egy-kettőre lehajrázta, amint kiröppent a csőből. Már akkor forró volt, de a palástját ostromló levegőtől még jobban feltüzesedett.
Egyenesen a térnek tartott. Amíg azon töprengett, talán „ecc pecc, kimehetsz” választhatna célt magának, addigra már oda is ért. A sors választott helyette.
„Repül a könnyű fém: ki tudja, hol áll meg?”
A hajszálak szétlebbentek a becsapódás szelétől. A golyó gömbölyű orra nekiveselkedett a koponyának, de az első pillanatban fennakadt rajta. Az anyag hátrébb levő molekulái azonban tülekedtek előre, mint amikor a sor elején futó ember lecövekel, mire a többiek sorba belerohannak hátulról, míg végül fel nem lökik.
A lövedék elvesztette szép szabályos formáját, lapulni kezdett. A deformálódás mértékével arányosan felgyülemlő mozgási energia egyszer csak túlnőtt a csont szakítási szilárdságán. A golyó behatolt és kis csontszilánkokat préselt bele az agyhártyába. Roncsolva és sisteregve égetett utat a nagyagy puha szövetébe, miközben éppen csak megcsippentette a kérges test szélét. Mikor elérte a túloldalt, belülről támadt rá az orrnyeregre, de már nem maradt elég lendülete kitörni rajta. Ott ragadt fogolyként a fej sötét börtönében.
Hegyes orrú testvéreivel ez nem történt volna meg.

Elektronika ízű hang csattant fel a földön heverő woki tokiból.
– Mr. Slayer, mi történt? A célszemélyt nem láttam feltűnni. Mire lőtt?
A fekvő ember csak azért nem rezzent össze, mert számított a hívásra. Elfordította az arcát a fegyvertől és felkapta a kis kütyüt a szája elé. Összeszorított fogakkal mordult bele.
– A kurva életbe! Tüsszentenem kellett!


+ 2
+ 0