vers
próza
vers
próza
A csoda PDF Nyomtatás

A feleség a nappali étkező asztala mellett ült. A kifejezés az arcán már messziről elárulta, hogy valami nagyon komoly és komor téma foglalkoztatja, aminek megtárgyalása nem tűr halasztást. Így aztán érthető, hogy a hazaérkező férj rögtön feltette a kérdést, amint az asszonyra pillantott:
− Szia. Valami baj van?
− Baj tulajdonképpen nincs − rejtélyeskedett a párja −, csak beszélnünk kellene. Ülj ide mellém egy kicsit! Jó?
− Oké – bizonytalanodott el a férfi. A nőhöz legközelebbi székre huppant, miközben már a lehetséges problémákat sorolta a fejében. A sok kacifántos ötlethez képest a valóság egészen más lett, amire magától sohasem jött volna rá, ha a kedvese nem avatja be a titokba.
− Beszéltem Lujzával − közölte jelentőségteljesen, de a szavai súlyukat vesztették, mert a férj, a várakozással ellentétben, közömbösen reagált rájuk.
− Igen, és?
A vádnak indított beszéd magyarázkodásba fulladt az asszony részéről. Elvesztette minden támadó lendületét.
− Tudod, ki az a Lujza, ugye?
A férfi egy időben húzta el a száját és vonta meg a vállát. Kellemetlenül érezte magát.
− Hátcőő, most így... hirtelen...
A felesége hamar megunta a töprengését.
− Az új üzletfeled asszisztense. Titkárnője vagy mi. Ne tegyél úgy, mintha nem ismernéd!
− Ja, ja! − kapcsolt végre a férfi, aztán még pajkosan, nem is sejtve, hogy azzal a nő elevenébe talál, hozzáfűzte: − Az egy szép kis csaj!
− Úgy gondolod?
− Miért? Szerinted nem az?
− De igen, az – sóhajtott egy nagyot az asszony. − Fiatal, sportos, feszes bőrű, bájos teremtés. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy nem állok közétek.
Az utolsó mondat kétszer is körbejárta a szobát, mire a férfi megszólalt. A késedelem ellenére tömören fogalmazott.
− Mmi van?
A feleség már ezerszer lejátszotta magában ezt a beszélgetést a nap folyamán. Számára nem kellett gondolkodási idő a folytatáshoz.
− Mondtam, dumáltunk Lujzával. Közölte velem, hogy odavan érted és el fog hódítani tőlem. De előre szól, mert becsületesen akar játszani. Először az jutott az eszembe, hogy én meg becsületesen kikaparom a szemét. Aztán jobb belátásra jutottam. Nem ölhetem meg csak azért, mert tetszel neki. Sőt még azt is el kell ismernem, valóban rendes dolog volt szólni, és nem suttyomban szeretni el téged tőlem. Ritkaság az ilyen egyenesség. Persze könnyű neki egyeneskedni, amikor sokkal szebb és fiatalabb nálam. Semmi esélyem ellene. Amúgy meg senki sem tehet az egészről. Az érzelmeknek nem lehet parancsolni. Ha egy ekkora lehetőség adódik az ember életében, azt meg kell ragadnia. Egy korunkbelinek ritkaság az igazi szerelem. Az igazi szex. Ez maga a csoda!
Az asszony elhallgatott. A szavai őszintének tűntek, bár némi pátoszosság kétségtelenül bujkált bennük. De az mit sem változtatott azon, amilyen bután a férje bámult rá.
− Ez most komoly?
− Persze, hogy az! − bólintott az asszony. A szemei közben csillogni kezdtek, ahogy szép lassan gyűlt bennük a könny. − Lujza nem szólt neked. Engem tájékoztatott először, de hamarosan jelentkezni fog nálad. Eredj hozzá, fuss! Bolond lennél, ha nem tennéd!
− Szóval menjek? − kért a férj visszaigazolást. Kezdett rémleni neki, mintha Lujza valóban indokolatlanul hosszasan mosolygott volna rá többször is.
− Tűnj már el! − horgasztotta le a fejét a nő. Nem akarta, hogy a párja szemtanúja legyen a szempillái gátján áttörő könnycseppnek. A férj fölállt. A padlón hátracsusszanó szék lábai horkantottak egy hangosat. Lassú, mélázó léptekkel imbolygott ki a nappaliból, aztán végig a keskeny előszobán egészen a bejárati ajtóig. Ki is nyitotta azt, de rövid téblábolás visszalökte és megindult újra a nappali felé. Csendesen mozgott. A felesége nem vette észre, amikor bekukkantott a szoba nyitott ajtaján.
Az asszony az ablakon meredt kiféle. Az ujjbegyével a könnyeit próbálta eltávolítani a szemfestéke szétkenése nélkül. A férje jelenlétére csak akkor csodálkozott rá, amikor az visszaült mellé és a bútor nyekkent egyet alatta.
− Hát te? – kérdezte. Nem tudta mire vélje a helyzetet. − Még nem mentél el?
− Még nem − válaszolta a férfi a hátát a támlának vetve. − Előbb mondanék pár szót, ha nem bánod.
A nő érdeklődő tekintettel intett nemet a fejével. A férj talán, hogy lendületet vegyen, mégis inkább előre dőlt az asztallapra támaszkodó alkarjaira. Miközben beszélt nagyrészt a kezeit nézte. Csak időnként emelte fel a tekintetét.
− Először a hűségről pár hevenyészett gondolat... Szerintem ezt a fogalmat az emberek többsége teljesen félremagyarázza. Azt szokták mondani, hogy ők hűségesek, hisz nem csalják meg a párjukat, amíg együtt vannak vele. Az lehet, csakhogy mihelyt találnak egy jobbat, szakítanak és mennek ahhoz. Ha csak azért nem csalom meg a páromat, mert éppen nincs jobb, abban hol a hűség? Hol van a kitartás a másik mellett? Az, hogy számíthat rám, bízhat bennem. A hűség nem mérlegel, nem szab feltételeket. Van egy társam és kész! Nem érdekel, hogy más milyen, fiatalabb, szebb vagy szőkébb. Leszarom!
A férj most egy pillanatra mélyen a felesége szemébe nézett, de nem adta át neki a szót.
− A másik dolog pedig, hogy harminc éve vagyunk házasok. Sok mindent csináltunk végig együtt. Jót és rosszat, mint mindenki más. És most azt mondod nekem, hogy elengedsz egy kis fruskához megtapasztalni újra a szerelem gyönyörét? Ezer emberből, ha egynek van ilyen szerencséje? Talán igazad van, és ez valóban egy elképesztő csoda. De itt vagy te, aki utamra bocsátanál, mert nem akarsz megfosztani a boldogságtól. Egy olyan nővel élek együtt, aki ennyi év után még mindig ekkora áldozatot hozna értem. − A férfi egy lélegzetvételnyi szünetet tartott, közben a felesége kezéért nyúlt. − Nem megyek én sehova. Ez − hangsúlyozta ki a szót − az igazi csoda.
Az asszonyban a szerelemhez hasonlatos, finom érzésként áradt szét a kellemes megnyugvás e váratlan szavak hallatán. Bár a férje korántsem volt mindenben tökéletes partner a számára, azt azért nagyon jól tudta róla, hogy hazudni nem szokott.
− De jó, hogy ezt mondod! – ugrott föl boldogan. – Ugyanis Lujza biszex, és én is tetszem neki. Akkor elmegyek vele én.


+ 2
+ 0