vers
próza
vers
próza
Egy cuppanás PDF Nyomtatás

Már több mint, egy hete nem ettem semmit. Itt kucorgok egy szennyvízcső belsejében és nézek kifele korgó gyomorral. Odakint tűz a nap és meleg van. Borzalmas. Fejem felett csimbókokban lógnak az elhalt alga cafatok és én is valami hideg trutymóban fekszem. Jó persze, nekem mit számít egy kis mocsok? De hát, na. Minden nap azért imádkozom, hogy ne zúdítsanak a nyakamba egy adag szennyvizet, mert bizony könnyedén belefúlok és egész biztos, hogy kimosna innen az emberek szeme elé. Bár be kell látnom, hogy a jelenlegi állapoton csak egy ilyen elvetemült, vakmerő fordulat segíthetne. Utálok így élni. Pár napot kibírok az nem ügy, úgyis hozzá vagyok szokva ehhez az életmódhoz, de több mint egy hét… na, az már nekem is sok.

A cső szájától nagyjából fél méterre lábakat láttam egymás után elsuhanni a betonozott sétaúton. Én láttam őket, de egyik sem ereszkedett fél térdre, hogy bekukkantson halott növényszagot árasztó rejtekembe. Jobb is így. Tudom, hogy egytől-egyig undorodva hőkölnének hátra, és finnyás grimasztól torz arccal „fuj”-olnának az arcomba. Mintha rajtam múlna bármi is. Éreztem, hogy elegem van ebből, nem akarom így tovább. Túl rég óta tengődöm így és szabadulni akartam. MOST. Erőt vettem magamon és egy kicsit közelebb csúsztam a kerek nyíláshoz. Lassan, cuppogva haladtam a nyirkos csőben, alattam sikamlós sár és málladozó mohák lapultak ki, testemhez minden centi megtételével újabb koszpamacs tapadt. Egyre tágabb körben mutatta magát a külvilág. Már nem csak lábszár középig láttam őket, egy-egy alacsonyabb emberkének a térdét is elkaptam. Hihetetlen izgalom lett úrrá rajtam. Féltem tőlük és minden újdonságtól, ami a csövön kívül várt rám. Vissza akartam hátrálni az árnyék mélyére, és ha kell, még egy hetet tölteni étlen, szomjan, csak elkerülhessem a többiek lenéző, viszolygó pillantásait. Igen, nekem is van lelkem bármily hihetetlen, Isten engem is megátkozott az érzelmek forrásával, és tudjátok meg, hogy nekem is fáj a lenézés. Talán vissza is fordulok, ha odakint nem halványulnak el az árnyékok. Apró remény csírázott ki a lelkemben. - Tényleg elbújt a nap? Tényleg eső jön?- Gondolatban feltett kérdéseim válaszaként távoli morajlás hallatszott az égbolt felől. Eső jön. Szívem hatalmasat dobbant az eufória piciny tündéreit szórva szét egész testemben. Ahelyett, hogy visszafordultam volna, megkétszerezett erőbedobással vonszoltam magam a külvilág felé. A léptek már nem voltak olyan ráérősek és mellé aggodalmas karattyolás társult a vidám, vontatott csevegés helyett. Még mindig elég sok ember mászkált a sétányon, de egyre kisebb volt az esélye annak, hogy velem fognak törődni.

Kövér eső cseppek kezdtek kopogni az aszfalton. Az emberek vagy rohanni kezdtek, vagy az esernyőik kinyitásával bajlódtak. Már csak az arcukat takarta a cső felső pereme. Bőrömön éreztem a hűs levegőt, ami jótékony csapadékkal érkezett, orromból kimosta a természet felfrissülő illata azt az állott, otromba bűzt, ami ideiglenes otthonomat átjárta. A leglenyűgözőbb mégis a látvány volt. A betonút perzselőre forrósodott testén túl érett eprek virítottak a fű silány, sárguló zöldjében. Áldottam azt a valakit, akinek eszébe jutott a közterületeken való kertészkedés. Máshol paradicsom, meg paprika nőtt, de lássuk be, hogy az édes gyümölcs mégis csak kielégítőbb egy hosszas éhezés után. Már nem érdekelt, hogy ki lát meg és ki nem. Fejemben az éhség csörtetett vadul és én csak ezen akartam enyhíteni. Úgy éreztem a szerencse végre mellém állt, hogy jutalmat érdemlek bátorságomért. Elbújt a nap, az eső elűzi a bámészokat én pedig nyugodt szívvel előjöhetek. „Segíts magadon és Isten is megsegít.” Óvatosan kikecmeregtem a csőből a felhős égbolt alá, vidult a szívem, éreztem, hogy mosolygok. Végre. Ennyi öröm nekem is jár. Még pár méter és megváltom a saját kis világomat. Már a betonon voltam, mikor hirtelen sötétebb lett a kelleténél. Az égre ránduló szemeimmel még láttam egy cipőtalp rohamos közeledtét.

Cupp.

-Fujj… Mi a fene ez? Ahh ez az ocsmányság felfröccsent a cipőmre. Greg mi ez? Kérlek, takarítsd el innen.
- Szívem, ez csak egy csiga, majd otthon lemosod a cipődet. - mondta Greg, és egy laza mozdulattal visszarúgta a döglött csigát a szennyvízcsőbe.


+ 17
+ 2