/Vasi Ferenc Zoltán költőiséggé torzult versei /

Vasi nem egyetlen könyvéről szól ez a rövid ismertető, inkább általánosságban írok néhány gondolatot költészetéről.

Vasi nem szereti a grammatikai kötöttségeket. Szándéka kideríthetetlen a fölös írásjelek alkalmazásakor, és ugyanígy járunk a félmondatokkal is, ha összefüggést keresünk verse mondanivalóján belül. A Versírás c. versét így kezdi: ”…tudatmélysötét alakok/: formálódsz.” Rónay György írja: „Ha nem adatott tengered, keresd a lelkedben a tengert. Mert minden lélek tengerlényegű.”  Úgy tűnik Vasi a lelkéből bányásza elő azokat a tudatmélysötét alakokat (akár a tengermélyt), akik versírásra inspirálják. A három pont jelzi, hogy valamit folytat, a zárójel nem tudni mit jelez, a kettőspont megállja a helyét. Nézzük az Emberközi tájak című versének egy részletét: „Illat. Szárnyalok sűrű réten. / Fokozatban gyúló csillagok./ Eggyé csapódó héja-szárnyak./ Hold parancsával: Még! Akarom!”  Ez a vers utolsó versszaka. Az „Illat” összefügghet a réttel, amikor este az égen egymásután gyúlnak ki a csillagok, de az égen repülő héja-szárnyakkal és a Hold parancsával, mit akar? Bevallom, nem tudom. A „Még! Akarom!” felkiáltással valami belső késztetés, automatikus írás, egy szürrealisztikus képzelet intuíciója torzul értelmetlenséggé… De nem teljes a káosz, mert a „Szárnyalok” igéből következhetnek a héja-szárnyak, csak a Hold parancs marad talány.

Ahol a szabadság és az abszolút találkozik, tehetetlen az ember. Istenben az abszolút lénye és a szabadság abszolút lényege egyesült. Abélard prédikálta a cselekedet ártatlanságát, mert nem a cselekedet jó vagy rossz, hanem az intuíció, amiből való. Mivel Isten teremtette velünk együtt a bűnt, csak ha lelkiismeretünk ellen cselekszünk, keletkezik bűn. Tehát, ha vállaljuk a bűn uralmát, azonosítjuk magunkat a rosszal, belegyezünk bűnösségünkbe, bűnösökké válunk. Abélard elmélete Jézus gyilkosait felmentette az egyház megrökönyödésére, mert kimondta, hogy etikailag szükségszerű volt intuíciójuk, mivel az államot, a társadalmat és az egyházat védték a felforgatóval szemben. Persze ez erős példázat Vasi megnyilatkozásainak ismertetésénél, de ő sem tehet mást, ha az ihlet isteni parancsára cselekszik. Ilyenkor megöli az értelmességeket, fölforgatja a verstan és a grammatika szabályait, hogy létjogot teremtsen a gondolat felfoghatatlanságának.

Hogyan lehet megismerni a jó verset? A költemény korszakok kultúrájának (sok évszázad) érzelem, gondolat, viselkedés (bánat, öröm, tudás, bölcsesség, butaság) tömény kivonata (eszenciája). Tartalmas, mély és takarékos; novellányi szöveg sűrűsödhet össze egy néhány soros versben. Lélekbeszéd, gondolatvonal, érzésrétegek, érzelem és észbeli gócok, vagyis egy emberi lény „a vers”.

- Üljetek a vers elé és beszélgessetek vele! Kérdezzétek! Mondjátok meg válaszait. Kétkedjetek, és vitatkozzatok. A jó vers megelevenedik bennetek, a rossz vers értelmetlen holt szöveg marad. Vasi legtöbb verse alkalmas a beszélgetésre. A gondolatilag értelmezhető költészet válságát éljük: utánzó, átíró posztmodern alakzatok… A nyelvi talányok reklámszerű villódzó színes képekbe kapaszkodnak, és költői maszkokba bújtatott jelentés képernyőszerűen akarja visszaadni a gondolat nemesebb, de nehezebben érthető jelentéstartalmát. Ez leegyszerűsíti vagy elbonyolítja a lényeget; a képernyővilág nem tudja hűen közvetíteni a gondolkodás írott, vagy verbális absztrakcióit.

Világos, hogy ma már nem követhetjük a múlt verselési szokásait. - Vasi ráérzett egy megújítási gondolatra, amikor is a téma jelentése töredezett, és a balladaszerű ráutalás a szókép opálja mögül homálylik elő.  „A csönd laza: a lélek./ A fű nyújtózva neszez./ A szellőezüstje: nyugalom./ A fák kiáltozása: alkony.”

Két jellemző versike Vasitól: BABONA: Fekete macska lép a tű fokába./ Nyávorog még egyet, s már néma cérna. A népi hiedelemvilág és az ötlet találkozása groteszk képet vizionál. A Nyávorog szó aligha található meg a szótárakban. Vasi sokszor parádézó gondolatláncai csak labirintusként függnek össze. A nap kalárisa című verse jó példa erre. A NAP KALÁRISA: A csönd medrében leér a lábam./ Visszaköltözködnék olajfákba./ Két óriás közt a jelen szalad./ Kössük össze gyöngysorrá: láncolat. Értelmezzük a verset, ha tudjuk: Csönd mederben van Vasi, ott áll; leér a lába. Van egy óhaja: visszamenne lakni olajfákba, de nem tud, mert ott van két óriás és közöttük a jelen szalad. Valószínű a jelent akarja összekötni gyöngysorrá, amely láncolat, és ez „A nap kalárisa.” Ha nagyon erőltetjük, akkor a csönd-meder magányosságot, elhagyatottságot, árvaságot jelent. A leér a lábam, azt jelenti, hogy talaj van a lába alatt, nem hagyja el magát. Vasi lelke talán madár, mert ha vannak odúk az olajfákban, visszaköltözhetne, de minek neki több odú (lakás)? Jóindulatúan nézve a két óriás a meder két partja, az egyik part a múlt, a másik a jövő és a kettő között fut a jelen. Csoda, hogy nem sodorja el. Hív bennünket, „Kössük össze gyöngysorrá” a jelent, úgy tűnik, hogy a jelen gyöngyökből áll: (gyöngyélet) láncolat. Ez az! Sok-mindenféle elképzelhető. Egy biztos, hogy a biztos zavarban is található „láncolat”, ha meg akarjuk találni az értelmességet, ha ezt nem akarjuk, akkor „képzavaros zagyvaságnak” nevezhetjük a verset.

Vasi az olvasó fantáziáját mozgatja meg az ihletett őrület állapotában, hogy elibénk lapátolja zaklatott önmagát. Meghalt a nagymama, rákban édesanyja, aztán az édesapja. Örökségéből kisemmizték, apja 56-os elítélt volt, ő elhagyatva magányos ember. Hitbéli számvetés c. versében írja: „Vagyok vigasztalan árva,/ ki a gyászt minden napra legyártja”. Költészetében fellelhető népiesség nem a „Nem iszik pohárból,/ Csak tiszta forrásból.” bartóki ideál, hanem a hétköznapok rongyos kiábrándultsága miatt, a pohár-szindróma tapasztalatával is sújtott líra. A költő a költőnek nagykabátja című szabad verse jól példázza ezt: „Na, fizess egy sört. Vagy egy barackot./ Barackra szomjazom. Na, fizetsz!?/ Fizess mán. Majd meghálálom./ Most hozza néhány versemet az Új Forrás,/ majd a honoráriumból visszahívlak./ Tudom, hogy rendes gyerek ez a Vasi Feci!/ Mondtam is a Pistunak, múltkor is/ fizetett a Vasi Feri.” De nem csak ez a jellemző népies lírájára, hanem természetes ráérzése a folklór egyszerű szépségére. Figyeljük meg a VŐLEGÉNY című versének felépítését!   

„Lakodalomba megy/ a híres pándi meggy // Egy rokon kicsi lány/ viszi a hozományt // Elfér a kezében/ kosár fenekében // Szegény a vőlegény/ lélekben pőre lény // Szereti a meggyet/ megkóstol hát egyet // Mátkája nem bánja/ csókkal teli szája // Becses egy hozomány/ sose fogy ki talán // S ízlelgetik sűrűn / Ujjukon jegygyűrűk „  -

Tökéletes metrum, hangsúlyos verselésű kétütemű hatos, páros rímekkel. A költő érzi, hogy igére névszó a szép rím (megy - meggy, bánja - szája), vagy ragozott főnévre a határozó (meggyet - egyet), de nem erőlteti mindenütt a tökéletes rímet, mert tudja, hogy erőltetése giccsé válhat. Szép rímek még a lány - hozomány, sűrűn – gyűrűk, és egy helyütt ragrímet is alkalmaz (kezében - kosár fenekében). Természetes szójátékok a megy - meggy a meggyet - egyet párosítások, valamint a vőlegény - pőre lény. A mátka meggyel és csókkal tele szája gyönyörű jelenete a versnek.

Nem tudok teljesen azonosulni azokkal a versírókkal, akik csak szabadsorú verseket tudnak, akarnak írni. A kötöttségek gondolkodásra ösztönöznek…?

Aki nemcsak a botlásokat, különcségeket, eltévelygéseket veszi észre Vasi egyéni lírájában, az megérezheti azt a nyelvi misztériumot, ami túlmutat a ma elfogadott vers-kánonon, és egy többrétegű, többértelmezésű versvilág absztrakt alkotójává válhat. A gondolatlírát a megérzéslíra léleknyelve követi, amelynek leképzése az értelmező feladatává válhat. Azért misztikus, sőt mesejellegű ez a költészet, mert nem törekszik kész megoldásokra, sőt megteremti a továbbgondolás vagy a továbbmesélés lehetőségét, de nem posztmodern rozzantságokon keresztül, hanem a megélhető képzelet inspirációja által.

Néhány idézet verseiből:

Nyár jövend: „Ahogy ezer ajkú a kalász/ úgy repteti tollát a kéz”, „Mint tébolyult verebek/ kapdosok porból szemeket/ melyek Téged tekintenek”-

Lisztláng: „A szakrális térben rózsák nyiladoznak,fiam,/ és a szerelem arcán odahegesztett a bánat;”

Lótusz herceg éjszakája: „Száz-álmú Holnap/ reggel palástja -/ boldog ima/ önkoronázta,/ dallal és verssel/ búzája áldva.”

Álomelőttes: ”Átfognám varkocsod,/ ujjfonatok bilincse a szívem”

Anyám kegyképe előtt: „Holdat cipelő Édesanyám/ sírrá nehezült emlék-virágom”

Szívem szívérzete: „Karodban nyugvó Apánk áldottja,/ ’56 csillagrendszere alatt/ a hadbíró ítéletek halálkoszorúja”

Félálom-mise: „Kibontott hajadnak csengőszavára/ térdre esnek a szarvasok/ az ordas Hold is szelídül/ Járom álombéli tájam.”

Azt gondoltam, hogy néhány idézettel éreztetni tudom Vasi költészetének lényegét, de elvétettem a gondolatot. Belátom, hogy nem lehet kiragadott részletekkel még részleges képet sem adni sokszínűségéről. Vannak, akik elfogadhatatlannak tartják költészetét, persze attól is függ, hogy „Ki” mondja.  Ha teljes képet szeretnénk kapni költészetéről, olvassuk verseit, szerezzük be köteteit! Egy különös világot járhatunk végig verseivel.

Végül álljon itt mintának egyik különcködő verse:

FORMÁK SZERVEZŐDÉSE

A csönd laza: a lélek.
A fű nyújtózva neszez.
A szellőezüstje: nyugalom.
A fák kiáltozása: alkony.

Soha senkit se egyedül.
Sűrű fény vakon menekül.
Első lélegzet a világból,
ha az elv magányba kerekül.

Majd, viszonyt kezdenek az arcok.
Egymásért tesznek, mert a létezésmód –
általunk önálló formákba bomolt:
Éljünk teljességet – árnyak:
ének!

(A www.kislant.hu weblapon, a Könyvek menü pontból, letölthetjük Vasi Ferenc Zoltán  néhány kötetét.)

+ 3

+ 0